Kedves Anyukám !!!!!
Egy éve ....még ünnepeltem az 56. szülinapodat....Emlékszel? Két eper tortával mentem Pestre hozzád ....most sírnom kell - holnap lennél 57 éves ....lennél....ha nem lettél volna rákos....és nem mentél volna el 2010. 08.09. én ....most nagyon sírok, senki nem lát .... tudom, hogy látsz.... tudom, hogy hallasz...tudom hogy élsz... valahol messze....nagyon messze mentél el....itt hagytál egyedül ...árván.....magányosan....
©(Csarnay Krisztina)
Utolsó napok édesanyámnak
Senki nem enyhítheti fájdalmam el,
vissza hozni holtat már nem lehet.
Talán álmodtam utolsó órákat vele,
talán itt van még s ágyában pihen.
Látom magam előtt még akkor éjjel,
amikor hitt magában s bennem,
"Remélem én is egy csoda leszek",
írta éjjel sms-be nekem.
Hittem, hogy hazudnak a tények,
de akkor senki nem hitt nekem.
Mindenki ellenem érvelt,
talán féltek, hogy igazam lesz.
Apukám is kért ne gerjesszek félelmet,
halkan súgtam neki már nem sok esélye.
De hiába ő még reménykedett,
hitte, hogy rákot legyőzni lehet.
Aztán ahogy múltak hetek el,
s anyukám egyre jobban robbant le,
S azt kérte akkor tőlem,
" Siess a szülinapomra "- akkor már féltem.
Aznap éjjel sírva sms-be kértem,
" ígérd meg anyu nem halsz meg",
De válaszba ígéretet hiába reméltem,
a verset mit küldtem megköszönte.
Talán akkor ő már érezte,
s megvárta a pár napot míg Pestre felértem.
Tortából akkor még jó ízűen evett,
marasztalt volna de már mennem kellett.
Két nap múlva telefonon kaptam a híreket,
anyu már nincs magánál - mama mondta emlékszem.
S aznap vonatra ülve, félve,
utaztam vissza Budapestre.
A négy nap mit még vele tölthettem,
nem tudtam hallja-e mit suttogok mellette.
Tudtam, hogy lassan már vége,
de még is akkor még reménykedtem.
Minden éjjel a fájdalmas nyögésére keltem,
minden nappal az életéért küszködtem.
Az a négy nap így telt el,
Míg egyre jobban a végét éreztem.
Azon a reggelen arra keltem,
tudtam,hogy már csak órái vannak az életben.
Masszíroztam, a végtagjai már kékültek,
szeme is elsárgulni kezdett.
Párszor felráztam lélegzet vételre,
kezdte feladni már a szervezete.
Egy pillanatra mentem csak el mellőle,
mikor apu mondta teljesült a kérelmem.
Az Istentől előtte éjjel azt kértem,
édesanyám addig menjen el,
míg ott lehetek még mellette,
s túlvilágra még átsegíthetem.
Meghalt, olyan hihetetlen,
kérdeztem aputól ez biztos lehet?
Azt mondta már nem lélegzik s pulzusa sincsen,
így biztossá vált, hogy akkor ott vége.
Fájdalmamban akkor sírni is képtelen lettem,
olyan furcsa nyugalom árasztotta a lakást el,
talán az a határtalan szeretet,
mit ember adni életében képtelen.
Ott feküdtem az ágyon mellette,
kezét fogtam, s sírt a lelkem,
ahogy elvitték végig néztem,
s bibliát gyors felütöttem.
" S az a hang, amelyet az égből hallottam,
ismét szólt hozzám, és ezt mondta :
Menj el, és vedd azt a nyitott könyvet,
amelyen a tengeren és földön álló angyal kezében van"
Ezeket a sorokat sírva olvastam fel,
miközben a koporsót már vitték az ajtón kifele.
Kiabáltam volna, hogy még ne !!!
De hang már nem jött a torkomból kifele.
©(CsarnayKrisztina Veronika)
