| Christine32 | Dátum: Kedd, 2011-08-09, 19:45:09 | Üzenet # 1 |
 Adminisztrátor
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 241
Állapot: Offline
| A szolgáltatók embersége
2011. június 17. péntek 10:14 Forrás: Szerző: Csarnay Krisztina Veronika Szerkesztő: Csarnay Krisztina Veronika
2006. január elején középső gyermekem apja elhagyott. Egy kis családi házban maradtam két pici gyerekkel, alig pénzzel, s temérdek adóssággal. Nem érdekelte, hogy milyen kilátástalanságba rakott azzal, hogy ő a könnyebb utat választotta.
Egy hideg reggelen arra ébredtem, hogy a vizesek csengettek a kapum ajtaján. Tudtam, hogy baj van, hisz volt párom igen sok adóssággal hagyott egyedül. Beengedtem őket. Közölték, hogy tartozás miatt a vízszolgáltatást korlátozniuk kell. Kérdeztem tőlük, hogy akkor most lekapcsolják? Akkor még ivóvizünk se lesz. Azt mondta, nem, csak lekorlátozzák, ami azzal jár, hogy egy szűkítőt tesznek az aknába. Remek - gondoltam, akkor talán még kicsi vizünk lesz. Azt mondták még, hogy a mosógép nem fog örülni eme alig csurgadozó víznek.
Azért valahogy, de mostam, és hát a zuhanyzás is igen nehézkesen ment. Kádunk sajnos nem volt, csak zuhanytálca, így abban fürdettem a gyerekeket.
A mélypont akkor jött, mikor a villanyosok is megjelentek pár napra rá. Már liftezett a gyomrom, mikor megláttam az Eon-os autóból kiszálló két embert. Nézték a villanyvezetékeket kívül és az oszlopot. Közölték, hogy azt az utasítást kapták, az oszlopnál vágják el a vezetéket.
Nagyon megrémültem, mert tudtam onnan visszaút már nincs. Elöntött a sírás az alig egy éves gyerekemmel a kezemben, és könyörögve kértem őket ne vágják el.
Mondtam nekik, hogy villannyal fűtök a gyerekeknek, azzal mosok, és a hűtő is azzal megy. Bár az utóbbi kettő már nem túlzottan izgatott, de az hogy a mínuszok röpködtek kint, az már igen. Mihez kezdek villany nélkül? - gondoltam magamban, miközben a lelkem mélyén egyre erősödött a gyűlölet a volt párom iránt, aki ilyen kilátástalanságban hagyott.
- Rendben, akkor csak az órát kötjük ki. - mondták mosolyogva, miközben a könnyeket töröltem az arcomról. Ránéztek az egyéves gyerekemre. Láthatták rajtam a rémültséget, hogy így döntöttek.
Gondolom tudták, hogy tudom, hogy ha leplombálnak, egy hozzáértő ember még az óránál visszakötheti az áramot. Talán az emberségüknek köszönhető, hogy csak ennyit tettek.
Körülbelül másfél-két hetet lehettem a gyerekekkel áram nélkül. A szomszédtól kaptam az éjszakákra áramot, hogy mosni tudjak meg egy lámpát használni.
A lakás nagyon kihűlt. Talán 10 fok sem lehetett.
Mivel pénzem nem volt kifizetni a tartozásokat, így egy villanyszerelő barátom kötötte vissza az áramot. Nem tudom, minek számít ez, az óra pörgött tovább. Viszont áramot kizárólag éjszaka használtam mosáshoz, fűtéshez (hőtárolós villanykályhák voltak csak), világítást meg csak egy kislámpával, lehúzott redőnyökkel. Féltem, ha lebukok még a büntetést is rám terhelik, és akkor tényleg az oszlopnál vágnak. Pár hónapig húztuk így, aztán elköltöztem a gyerekekkel.
A ház a volt páromé volt. A temérdek számlatartozás viszont az én nevemen maradt, mert jóhiszeműségből átírattam, mikor még együtt voltunk, mert kellett az adósságkezelői támogatáshoz, amit nem kaptam meg utólag már.
Sok helyen azonnal kikapcsolnák áramot, ezt tudom. De vannak még emberséges villanyos dolgozók, akik a gyerekekre való tekintettel nem teszik meg a legdrasztikusabb lépéseket, még akkor sem, ha azt kapták utasításba.
Csarnay Krisztina Veronika
civilhir.hu
|
| |
| |
